A második szerelem talán fontosabb, mint az első.

Pedig az első az olyan misztikus, szinte hihetetlen. Gondoltad, hogy jó lesz, de erre azért az ebéd után sugárzott romantikus filmek sem tudtak felkészíteni. Erre nem lehet. Tegyük hozzá, hogy a viszonzott szerelemről beszélek, amikor erre hivatkozok, mert mégis az az igazi. Ha nincs viszonozva, akkor kiteljesedni sem tud. Az olyan, mintha a maszturbálást kevernénk a szexszel, van benne némi átfedés, de nem illik összekeverni.

Pedig mindenki folyton összetéveszti valami mással. Például a sok-sok hónap alatt kialakult kötödéssel és szeretettel. Az nem az. A szerelem gyorsan történik és hirtelen. Egy nap alatt a feje tetejére áll a világ. Aztán majd az évek súlya alatt szépen lassan megrogy és mire észbe kapunk már kihűl a dolog. Persze nem állíthatom biztosra, de úgy tapasztaltam, hogy a szerelem túl intenzív érzés ahhoz, hogy örökre tartson. Olyan, mint egy erdőtűz, ami feléget mindent ezért egy idő után már csak parázs marad és idő kell, hogy újra legyen mit lángba borítani.

 

 

Aztán újra egyedül maradunk. Megpróbáljuk újra, de valahogy nem ér fel az elsővel, ezért könnyen szöget üthet a fejünkbe, hogy egyszeri volt és megismételhetetlen. Sokan ezért vissza is térnek és megpróbálják újrakezdeni, de sosem lesz olyan, mint azelőtt. A nosztalgia csak ideig-óráig tud megtéveszteni mindenkit, ezért szép lassan le is mond az ember arról, hogy újra átélje ezt. Sokszor az esélyt sem adja meg neki, inkább sokadszor is újra összejön az exével, mint hogy kockáztasson. Pedig van olyan jó dolog, hogy ha csak kicsi is az esély rá, akkor is érdemes berakni a tétet.

Mert akkor egyszer csak -amikor a legkevésbé számítunk rá- újra becsap a villám, és akkor rájövünk. Rájövünk arra, hogy ez nem egyszeri dolog, hogy újra megtörténhet, hogy nem kell mindig visszamenekülni. Ezért olyan fontos a második, mert onnantól kezdve tudjuk, hogy nem kell többé félni, mert semmi sem egyszeri.

Nem kell többé visszamenekülni és attól félni, hogy eljátszottuk az egyetlen lehetőséget. Onnantól mehetünk előre. Ki tudja lehet hónapok, lehet évek, de az esély mindig ott lesz. Csak el kell engedni minden biztosítókötelet és belevetni magunkat.

Lehet sokat kell várni, lehet szenvedni fogunk, de a konklúzió mindig ugyanaz lesz a végén. Mégpedig valami olyasmi, hogy rohadtul megérte.