Az internet megöli a szerelmet.

Pedig nem lenne szükségszerű, de ma már szinte elkerülhetetlen lett ez a jelenség. Persze nem a régi időket akarom visszasírni, mert a dédapáink szerint már a morze is kinyírta az egészet. Meg amúgy is csak óvatosan a nagy kijelentésekkel. Inkább arról lenne szó, hogy hamarabb megunjuk a másikat, mint megismerjük. Az csak a kisebb szelete az egésznek, ami a megismerés utána zajlik. Ha sikerül megjegyezni a nevét, ha tudjuk hol keressük (és tudjuk mert gyakorlottak vagyunk) már látjuk is.

Jaj mi ez a kép? Egy pasi van rajta, biztos a barátja. Biztos tíz éve kapcsolatban vannak, amúgy sincs sehol, hogy hogy állunk jelenleg párkapcsolat ügyileg, csak a régi suliját látom. Mi az, hogy csak a borítóképeket nézhetem, istenem megőrülök. Ha esetleg… nem azt azért csak nem, jobb ha nem tudja, hogy egyáltalán gondoltam rá. Azért azt nem. Még a végén úgy tűnik, pedig hát. Na érted.

Szóval nem is ez az igazi baj. Az ember kíváncsi és imád megtudni olyan dolgokat, ami nem feltétlen rá tartozik. Ez ösztönös, a modern korral jár, szóval ezen felesleges sírni. Nem ez öli meg a dolgot, hanem a kommunikáció. Megismersz valakit és elkezdtek a neten beszélgetni. Vagy már régóta ismered, de ez eddig váratott magára. Az ok mindegy, küldött egy jó zenét, mondtál egy közepesen rossz filmet, kérdezett valamit, állítottál valamit, szimplán érdeklődött felőled, vagy ráírtál, hogy hello hogy vagy, jó hogy vagy. A lényeg, hogy elkezdődik a folyamat, ami talán még izgalmasnak is tűnhet az elején, pedig tudjuk mi lesz belőle, de nem tanulunk.

Először kissé akadozik. Mert mégis ki tudja, mit írjál, inkább kérdezel. Ha meg már nincs mit mondanod, akkor majd holnapig jegeled a dolgot. Menned kell, sajnálod. Aztán szép lassan már gördülékenyebb lesz, megtudsz ezt-azt. Már merészebb vicceket is bedobsz és igen enyhe szexuális utalásokat. Csak viccelődünk, semmi komoly. Még néhány hét és a csetelésekben már fel-feltűnnek a visszautalások, tudtok már sok mindent egymásról. A szexuális célozgatások is lényegre törőbbek, mindenki tudni akarja, hogy a másik azt is akarja, de közben ne tudja a másik, hogy ő is. Egy idő után már olyan dolgokról is szó esik, ami nem érdekel különösebben, de azért mondod, hogy jó meg milyen igaz. Aztán már ritkábban írtok, mert valami hiányzik az egészből. Valami, amit hiába vársz.

Közben persze jó esetben találkoztok is néha, de mindenkinek azért sok a dolga, úgyhogy a kommunikáció nagy része mégis csak a neten keresztül folyik. Egy olyan helyen, ami a mozgó szmájlik ellenére is túl személytelen ahhoz, hogy hosszú távon ne idegenítsen el. És nincs szerelem. Nincs, mert azt a kémiát, ami ehhez kell, nem lehet átnyomni a routeren keresztül.

Jó dolog persze, hogy itt is lehet beszélni, de a mérlegnek nem erre kéne lejteni. Lehet hetekig csetelni minden áldott este, de egy közös italozás alkalmával pár óra alatt sokkal több dolog átjön, mint a csetablakon keresztül hetek alatt. Mert hiába tudunk meg ott is sokat, de pont az a plusz szikra nem adódik hozzá, ami a lánghoz kéne.

Szóval nem mondom, hogy ne beszéljünk a neten, de az ideális esetben arról kéne szóljon, hol és mikor legyen a találkozó. Nem mondom, hogy felesleges a dolog. De igazából az. Nem mondom, hogy töröljük magunkat és hagyjuk az egészet. De igazából azt kéne. Nem mondom, hogy mondom, de mondom.

Hagyjuk meg az internetet arra, amire jó. Olvassunk híreket, nézzünk pornót és hallgassunk zenét. De a szerelem hatótávolsága csak pár méter, úgyhogy ne csodálkozzunk, ha elveszik útközben.